Pier Paolo Pasolini

A pánmeridionalizmus. Pasolini és a Harmadik Világ

2016. február 23. 21:45 - Puskás István

(Puskás István, Távoli világok, Printart press, Debrecen, 2015, részlet)

 

Ideje visszatérnünk Pasolini konzum-kultúrát kritizáló nézeteinek azon eleméhez, amely szerint a hazájában tapasztalt akulturalizáció és homogenizáció hatásai elől elhúzódva, a tapasztalt veszteségek okán vált számára különösen érdekessé a Harmadik Világ, Afrika. Pasolini munkásságának Afrikával foglalkozó produktumai[1], Pasolini Afrika-értése, Afrika-toposza, napjainkban a posztkoloniális iskola olaszországi kutatásainak, s egyszersmind a szerző életművével foglalkozó vizsgálódások egyik kedvelt terepét jelentik[2]. Számunkra e kérdés két aspketusból is érdekes: egyrészt mert a Kőolajban nemsokára olvasunk majd egy Afrikában játszódó jelenetet, másrészt mert – mint láttuk – az Afrika-toposz használata Pasoloni számára egy szélesebb összefüggésrendszer része, ekként a később itt átgondolt másik regényrészlettel is összefüggésben van. Giovanna Trento idézett művének címébe is emelte a pánmeridionalizmus – fogalmat, amellyel ő ezen összefüggésrendszert megragadni igyekszik, s ekként definiál:

“E col termine Panmeridione si intenda quel topos, quell’area geografico-simbolica, quell’orizzonte poetico-politico e quel complesso sistema di valori atto a cogliere, riassumere e comprendere le qualità dei mondi popolare, contadino, meridionale, dialettale e subalterno, mondi che sono alla base dell’universo poetico, estetico e politico di Pasolini. “[3]

Maga Pasolini pedig ekként teremti meg a közösséget, közös (szimbolikus, tropikus) teret egy Ferdinando Camonnak adott interjúban:

Non c’è differenza fra un villaggio calabrese e un villaggio indiano o marocchino, si tratta di due verianti di un fatto che al fondo è lo stesso.[4]

A koncepcióban az itáliai Dél metaforikus térré alakulva, kiterjeszkedve egy kulturális episztemé jelölöjévé válik, minden olyan térré, amelyben a rurális, pre-modern, pre-nacionális szituáció detektálható. E kulturális és társadalmi episztemé eltűnésének veszélye, illetve az elmúlás detektálása, s ezzel kapcsolatban a negatívan megítélt új helyezettel való szembeállítása, a Másik felmutatása különös jelentőséggel bír.

E Másik (Pasolini konstrukciójában) olyan értékekkel telített, mint a testen keresztül a valósággal tartott közvetlen viszony, ezzel összefüggésben az érdek nélküli, az életet, a létezést reflektálatlanul élvező életöröm, a birtoklás, a tulajdon és tulajdonlás episzteméjének meg nem léte. Utóbbit, azt gondolom, Trento elmosva definiálja szegénységként[5], e fogalomban, amelyet egyébként Pasolini ugyan használ, de jelzőként és nem gyűjtőfogalomként, épp a modernség nyugati diskurzusa felől válik láthatóvá egy olyan kulturális, civilizizációs státus, amelyben éppen hogy artikulálatlan-reflektálatlan a szegénység-jómód szembeállítás – legalábbis a Pasolini építette diskurzusban. Erre aztán  lehet mondani, hogy Pasolini idealizálja, s ekként mégiscsak a modernitás nyugati diskurzusában tartja, affelől közelíti meg Afrikát (az idealizált Afrika-kép kérdése, Pasolini idealizáló látásmódja minden fent említett tanulmányban felbukkanó megállapítás). Meglehet, ez valóban nem egy pozitivista objektivitás szándékával összeálló kép és értelmezés a fekete kontinensről, sőt a Harmadik Világról, azonban nem is az a tét: Pasolini, láttuk, megmondja, hogy nem a tudós szemével tekint érdeklődése tárgyára, számára annak poétikai-retorikai, narratív-diszkurzív artikulása a cél. Ez az intenció koherens a nyelv fent röviden megmutatott értelmezésével, a nyelvhez való viszonyával, hiszen nem informatív, deskrtiptív (instrumentális), hanem expresszív-inventív (kreatív) módon viszonyul beszéde tárgyához, illetve nem is tárgyhoz, hiszen épp arra törekszik, hogy megszűnjön a tárgy-nyelv distancia, s az elbeszélt dolog magában a nyelvben öltsön testet, általa, benne létezzen.

Ráadásul ezen Afrika-toposz nem csak poétikai, hanem politikai, ideológiai aspektussal is rendelkezik (amint azt Trento is kiemeli). E vetület egyrészt kritikai élű, a Nyugattal való szembeállítás, a Másik pozíciójának, s e pozícióból a Saját hiányosságainak, értéktelenségének a megmutatására szolgáló horizont, másrészt viszont épp a Saját megváltoztatására irányú szándékok és cselekvések ideológiai és praktikus eredője is lehet. Nem csak követendő, visszaállítandó szituációként, hanem épp az ezen változásokat indukáló, azok kiindulópontjaként is működő (topikus) térként is működik. E ponton releváns, hogy Pasolini dokumentálhatóan ismerte Frantz Fanon munkásságát, tevékenységét[6], azét a francia-afrikai gondolkodóét, ideológusét, aki nagy hatást gyakorolt a hatvanas-hetvenes évek kolonializáció-ellenes küzdelmeire mind a dominancia alól szabadulni kívánók, mind a kolonializmussal szemben kritikus nyugati marxista értelmiség körében.

Bár nem politikai programként, de poétikus-allegorikus formában Pasolini egyik ötvenes-hatvanas évek-beli, Sartre-nak ajánlott lírai szövegében formálja meg a Nyugat Afrikából, azaz a pánmeridián térből induló át(vissza?)alakulás, a fiatal korában várt, áhított forradalom vízióját:

Alí dagli occhi azzurri

uno dei tanti figli

scenderá da Algeri, su navi

a vela e a remi. Saranno

con lui migliaia di uomini

con corpicini e gli occhi

di poveri cani dei padri.

...

Sbarcheranno a Crotone o a Palmi,

a milioni, vestiti di stracci

asiatici, e di camicie americane.

Subito i Calabresi diranno,

come da malandrini a malandrini:

„Ecco i vecchi fratelli,

coi figli e il pane e formaggio!”

...

dietro ai loro Alí

dagli Occhi Azzurri – usciranno dal sotto la terra per uccidere – usciranno dal fondo del amre per aggredire – scenderanno dall’alto del cielo per derubare – e prima di giungere a Parigi

per insegnare la gioia di vivere,

prima di giungere  a Londra

per insegnare a essere liberi

prima di giungere a New York

per insegnare come si è fratelli

 - distruggeranno Roma

e sulle rovine

deporranno il germe

della Storia Antica.

Poi col Papa e ogni sacramento

andranno su come zingari

verso nord-est

con le bandiere rosse

di Trotzky al vento...[7]

A hatvanas évek második feléig Pasolini bevallottan a Harmadik Világtól, Világból, vagy inkább a Harmadik Világ és az európai pre-nacionális közösségek összefogásábtól/ból, azaz a Pánmeridián világtól/ból várta (el) nyugat más irányba térítését – Fanonhoz hasonlóan [8].  Azonban a Harmadik Világ „megcsalja prófétáit, így Fanont is”[9] , azaz nem hogy nem áll élére a világot átalakító forradalomnak, de inkább elkezdi alávetni magát a fogyasztói civilizációnak, azaz itt is megindul a homologáció, az akulturalizáció[10] (amely Pasolini tézise szerint a kolonializáció időszakában tehát csak kevés sikerre vezetett, hiszen a helyi közösségek jórészt ellen tudtak állni a gyarmatosítók átalakító szándékainak).

 

[1] Afrika jelenléte, tematizálása több tehát egyszerű érdeklődési területnél, tétje egy Másik állapot felmutatása, mely gesztus mögött erőteljes értékválasztások, világlátásbeli, ideológiai meggyőződés, azok manifesztációja áll. Pasolini mind filmes munkásságában, mind íróként, esszéistaként rendre visszatér ezen valós és topikus térbe: két film, az Appunti per un’Orestiade africana és az Il fiore del Mille ed una notte, egy meg nem valósult forgatókönyv, az Il padre selvaggio, újságcikkek és uti jegyzetek, mint a La grazia degli Eritrei, Post-scriptum a „La grazia degli Eritrei”, Nell’Africa nera resta un vuoto fra i millenni, Che fare col „buon selvaggio”?, és több vers, La Guinea, Nuova poesia in forma di rosa, Alí dagli occhi azzuri, prezentálják a kérdést, de mind a görög mitológiai filmek kedvelt helyszíneként, mind irodalmi szövegekben, miként a Kőolajban is előkerül.

[2] Giovanna Trentónak köszönhetően a korábban megjelent cikkek után immár egy teljes monográfia is feldolgozza e kérdéskört: TRENTO, Giovanna, Pasolini e L’Africa. L’africa di Pasolini. Panmeridionalismo e prappresentazioni dell’Africa postcoloniale, Milano-Udine, Mimesis, 2010. Továbbá lásd még: DE GENNARO, Rossana, Oltre la dialettica della sovranitá coloniale: Pasolini e l’Africa, in Le passioni di sinistra, n. 14, 2006, in http://www.pasolini.net/6_saggistica_PPP&Africa.htm (elérés 2014. október 20-án); CAMINATI, Luca, L’Orientalismo eretico: Pier Paolo Pasolini e il cinema del Terzo Mondo, Milano, Bruno Mondadori, , 2007; ZOLETTO, Davide, Pasolini, l’Africa e due scene d’insegnamento, in Aut-Aut, n. 345, 2010, 20-27; CHIACCHIARELLI, Marialaura, Appunti pasoliniani per un’orestiade africana, in Studi d’italianistica nella’Africa Australe/Italian Studies in Southert Africa, 2013/1, 48-62; JARAN, Mahmud, Pasolini, Fanon e l’umanesimo trasnazionale, in Studi Pasoliniani, Pisa-Roma, Fabrizio Serra Editore, vol. 7, 2013, 49-64; TRENTO, Giovanna, Il corpo popolare secondo Pasolini, in Studi Pasoliniani, Pisa-Roma, Fabrizio Serra editore, vol. 7, 2013, 65-79; SANTATO, Guido, L'Oriente nell'opera letteraria e cinematografica di Pasolini, in Studi pasoliniani, Pisa-Roma, Fabrizio Serra editore, vol. 8, 2014, 11-24; FUSILLO, Massimo, La Grecia barbarica di Pier Paolo Pasolini, http://www.indafondazione.org/wp-content/uploads/2009/05/2009-medea-approfondimenti-fusillo2.pdf (elérés 2014. október 20-án).

[3] Pánmeridián alatt az ta toposzt, azt a geográfiai-szimbolikus teret, azt a poétikai-politikai horizontot, azt az értékrendet értjük, amely a Pasolini poétikai, esztétikai és politikai univerzumának alapjait jelentő  népi, paraszti, dialektális, alávetett világok megragadására, összefoglalsására és megértésére szolgál.  TRENTO, Giovanna, Il corpo popolare secondo Pasolini, op. cit., 65. A pánmeridionalitás kérdésének alaposabb kifejtése Trento monográfiájának Il Panmeridionalismo című fejezetében: TRENTO, Giovanna, Pasolini e l’Africa, op. cit.. 17-52. Itt jegyezzük meg, hogy Pasolini Harmadik Világ-képének, toposzának csak egy, bár kétségtelenül legfontosabb eleme Afrika. Több utat is tesz Indiában, dokumentumfilmet forgat az ázsiai szubkontinensről (Appunti per un film sull’India), úti jegyzet írt élményeiről, tapasztalatairól (L’odore dell’India). Lásd: VALISI, Silvia, corpi estranei and Moving Stereotypes: Pier Paolo Pasolini and the Trauma of the Other in L’odore dell’India, in MLN, n. 124, n.1, 2009 január, 269-292.

[4] Nincs különbség egy kalábriai és egy indiai vagy marokkói falu között, ugyanannak a dolgonak két változatáról van szó, amelyek lényegileg azonosak. PASOLINI, Pier Paolo, Intervista rilasciata a Ferdinando Camon, op. cit., 1638.

[5] Lásd Trento monográfiájának Per una estetica della povertà című fejezetét, ahol a népi test – általunk is nemsokára tárgyalt -  kérdésével foglalkozik: TRENTO, Giovanna, Pasolini e l’Africa, op. cit., 84-90.

[6] Fanon és Pasolini érintkezési pontjairól lásd, JARAN, op.cit.

[7] A kékszemű Ali / egyike a megszámlálhatatlan gyermeknek / elindul Algírból, / vitoráls vag yevezős hajón / ezrek követik majd/ az atyák szerencsétlen ebeihez hasonló / sovány testtel és tekintettel / … Partra szállnak Crotonéban vagy Palmiban / milliószámra jönnek, öltözékük / ázsiai rongy vagy amerikai ing / a calabriaiak pedig így szólnak / mint csirkefogó a csirkefogónak: / “Íme, régi testévreink / fiaikkal, kenyérrel és sajttal!” / … A kékszemű Alik nyomában / előjönnek a föld alól, hogy öljenek - kikelnek a tengerből, hogy lerohanjanak - leszállnak az égből, hogy kifosszanak - és mielőtt Párizst elérik / az életörömöt tanítani/- mielőtt Londont elérik/- a szabadságot tanítani / mielőtt New Yorkot elérik / a testvériességet tanítani / lerombolják Rómát / s romjain /elhintik / a Régmúlt csíráit. /Aztán a Pápával és a szentségekkel útra kelnek / akár a cigányok / 
Észak-Nyugatnak véve az irányt
/ Trockíj vörös lobogóját/ 
tartva a szélbe. A fenti sorokat idézi Pasolini a Ferdinando Camonnak adott interjúban, op. cit., 1643-1644. A teljes szöveg Profezia címen  az Alí dagli occhi azzurri című kötetben jelent meg 1965-ben, amely kötet az ötvenes évek vége és a megjelenés közötti időből tartalmazz vegyes szövegeket, forgatókönyveket (Mamma Roma), lírai szövegeket (Profezia, Biondomoro), esszé-jellegű írásokat. Újabb kiadásban olvasható: PASOLINI, Pier Paolo, Profezia, in Tutte le opere, Romanzi e racconti, vol II. 1962-1975, Mondadori, Milano, 1998, 859-864.

[8] Erre Camon mutat rá a fent idézett interjúban. op. cit., 1638.

[9] Camon szavai, ibid., 1638.

[10] Lásd a 145. jegyzet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pasolini.blog.hu/api/trackback/id/tr178414728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.